2008. május 8., csütörtök

Egy kis incidens a suliba...

Látom már rég nem írtam, úgy hogy ideje ismét lejegyezni életem utóbbi fontos eseményeit... xD
Ezen a héten délutáni tanítás volt, ami annyit tesz, hogy az érettségik miatt, nekünk csak délután kell suliba mennünk. (Pontosan fél egyre.) Ami nekem egy kész mennyország, mert utálok korán kelni és így csak 9 kor kell kikászálódnom az ágyból. x3
Ma, ha jól tudom, csütörtök van. Ma már /sajnos/ újra reggel kezdődött a suli... T.T
Első óránk technika volt, szokás szerint nem csináltunk semmit. Nyelvtan, azon a sajtószövegekkel kapcsolatban csináltunk feladatokat. Be kellett adnunk a füzeteket osztályozásra, mert kevés jegyünk van! /Mondanm kell, hogy tele van rajzolva? lol/ Az utolsó 10 percben ráadásul még tollbamondást is írtunk... következett földrajz! Ne kérdezéttek mit vettünk... csak azt tudom hogy az Alfölddel kapcsolatos... egyébként mondtam már, hogy a múltkori témazáróm 4-es lett? :D
Ha már így a jegyeknél tartunk, azt is muszáj elmondanom, hogy irodalomból /igen, jól olvastad.../ és töriből is javítottam, ami azt jelenti hogy mindegyikből lehetek 5-ös év végén!!! *juhú! :D* (Ezzel szeben matekból, bioszból és kémiából egy jegyet rontottam... de ezzel nem szeretek dicsekedni...)
És most jön a nap legrosszabb eseménye... nem is akarom leírni... de akkor is kényszerítem magam... *nagy levegő*
Szóval ének óra volt... ami nálunk általában ofőt jelent. És az óra végén az osztály két "mókamestere" elkezdett engem, meg a padtársamat (aki mellesleg fiú és a barátom /barát-barát, nem ÚGY barát/) hülyeségből a mobiljukon kamerázni, mindenféle hülye szöveg mellett (ami megragadt a fejemben: "a nőstény egyedek a párzási időszakban agresszívak" vagy vmi ilyesmi...). Mint tudjuk az idegeim cérnából vannak és ha az elszakad én aztán tombolok, török meg zúzok. De mivel az iskolába csak úgy könyveltek el, hogy: "a csendes, jó kislány, aki állandóan rajzol és mindent lenyel", így azt hitték, velem aztán szórakozhatnak... Na, már kitaláltátok mi történt? ˇˇ"
Először csak kivettem egy szó nélkül a kezéből a telefont, majd mikor újrakezdte, megkergettem /mert elfutott előlem/, megint elkaptam a mobilt és majdnem a földhöz végtam. Harmadszorra /igen, ilyen is volt!/ már minden hülye fiú rajtam röhögött és valami műanyag tokkal szórakoztak (asszem egy számológépről operálták le...) én meg nem láttam /nagyon elborult az agyam.../ és úgy levágtam az egyik padra, hogy ripityára tört...
Nem tudom, voltam már ennyire elborult 4 év alatt a suliban, de ez tényleg nagyon megviselt. Mindennek a tetejében ez a bizonyos fiú, még vigyorogva hozzátette: tök jók lettek a videók és majd felteszi őket a YouTube-ra (többek között ez is közrejátszott, hogy ennyire pipa lettem). Idézem: "Sztárt csinálok belőled!" Na persze... Meg ne próbálja még egyszer, mert a mobilja is annak a számológép sorsára jut!!! :@

Nincsenek megjegyzések: